Referencia interjú
Siker Vasváron

Referencia interjú

A CBA-Budavár tulajdonosa a Laurelről
A készség a lényeg


Veszekedős ügyfélnek tartja magát a CBA-Budavár Kft. tulajdonos-vezetője, aki a partnereivel szembeni elvárások közül legfontosabbnak a megfelelő hozzáállást tartja. Féniász Péter úgy látja, a hosszú évek alatt kialakult jó munkakapcsolat a Laurel esetében is annak köszönhető, hogy a székesfehérvári cégben megvan az a készség, amellyel már lehet hatékonyan együttdolgozni.

 

 A tíz üzletből álló, három társaság, köztük a CBA-Budavár Kft. által működtetett boltok változatos, 400-tól 2000 négyzetméter közötti eladótérrel rendelkeznek, összterületük 11 ezer négyzetméter. Féniász Péter tulajdonos pályafutását a Csemege Kereskedelmi Vállalatnál kezdte, amely Julius Meinl néven folytatta tevékenységét, majd innen került a CBA-hoz.

 Itt korábban egy másik informatikai beszállító rendszere működött, több-kevesebb sikerrel. Amikor viszont új üzlet megnyitására került sor, a benyújtott ajánlatok közül a Laurelé nemcsak kedvezőbb volt, de egy komplexebb szolgáltatás lehetősége körvonalazódott. Ez nagyon fontos szempont egy bolt, de több bolt esetében pláne, mivel egy nem eléggé innovatív, kevésbé modern szemléletű beszállító leváltása tetemes költségekkel jár. Ezért is kell nagyon körültekintően megválasztani a megfelelő partnert - hangsúlyozza a vezető.

 

A tíz üzletünket egy központi rendszerre fűztük fel, a head office-ból akár boltonként változtathatjuk az árakat, mint ahogy szinte minden más adatot is - emeli ki Féniász Péter. Az üzletekben összesen 380 alkalmazott dolgozik, az árufeltöltőktől a pénztárosokon át a hentesig mindenki találkozik a Laurel valamelyik készülékével.

 

A kereskedelemben elterjedt standardok és az eszközök felhasználóbarát kialakítása révén az új munkatársak betanítása, de akár egy-egy új bolt megnyitása is nagyon simán zajlik. Persze a Laurel ennek ellenére a megnyitót követő első napokban is végig jelen van, hogy kéznél legyen, ha valaki esetleg elakadna valamiben.

 

Emellett  általánosságban is jó a székesfehérvári cég távfelügyeleti rendszere és a kollégák gyorsan reagálnak a meghibásodásokra is,. A cégvezető elmondása szerint abba a típusba tartozik, aki nehezen viseli, ha valami meghibásodik, de azt még kevésbé, ha annak kijavítása körülményes. A Laurel azzal a készségével vált szimpatikussá, hogy bármilyen igényünk van, mindig találnak rá megoldást - fogalmaz a szakember. Persze számunkra nem mindegy, milyet.

 

A kereskedelmi eszközök terén mindig a csúcson kell lenni, mindig vannak újdonságok, igen dinamikus a fejlődés. Rendszeresen figyeljük a hazai és külföldi példákat, de szerencsére a Laurel is azonnal tájékoztat azokról a fejleményekről, vagy a máshol tapasztalt újításokról, melyek átvételével jól járhatunk. Ugyanakkor szem előtt tartjuk, hogy mi az, amelynek még rentábilis a bevezetése, és nem túl elvont. Ha úgy véljük, valamitől a hazai vevők még idegenkednek, véleményem szerint például az önkiszolgáló pénztáraktól, akkor azzal még várnunk kell.

 

Ami az újdonságok között a legérdekesebb most, az a digitális poszter, amely hatalmas vevőtájékoztató és reklámfelület egyben, valamint tetszik a bevásárlókosárra szerelhető vásárlói asszisztens is. Ezek mind a vevők kényelmét szolgálják úgy, hogy az üzleteknek is árbevételnövelést eredményeznek - hangoztatja a vezető.








 

Információk

 Keresse

 Szakértő

 kollégáinkat

Tel.: +36 (22) 510-350
email: laurel

Letölthető anyagok
Akciók, reklámok