A Laurel Cégcsoport negyedik alkalommal szervezője az ország egyik legnagyobb kereskedelmi seregszemléjének, a Laurel Retail Konferenciának, melyet mára a szakma gazdasági, társadalmi és politikai környezetét is áttekintő, az ágazat egészét megmozgató eseményeként jegyeznek. A kereskedelmi informatikai ágazat mellett a gazdaság, a társadalomtudományok és a politika is képviselteti magát.
Integrált értékesítés Az ÁAK-nál
Újabb mérföldkövéhez érkezett a Laurel Csoporthoz tartozó Erba és az ÁAK többéves együttműködése. Mostantól az elektronikus útdíj, más néven matricaértékesítő rendszer közvetlenül és automatikusan küldi adatait az SAP könyvelési modulja számára.
Magyar Brands díjat nyert üzleti kategóriában a székesfehérvári Laurel Cégcsoport.
A több mint 20 éves, hazai tulajdonban lévő cégcsoport fő tevékenysége a kereskedelmi informatikai rendszerek fejlesztése és kiépítése, amelyben évek óta piacvezetők Magyarországon.
Új boltot nyitott az ország egyik legismertebb Apple és Mac forgalmazója, az XMS Kft. Az ország és a főváros egyik legelőkelőbb helyszínén, a Fashion Street-en (V., Deák F. u. 23.) nyílt márkabolt a telefonok kivételével az almás cég teljes választékát kínálja. A cégben a Laurel Csoportnak is jelentős részesedése van.
Április 27-én vált hivatalossá, hogy az Auchan áruházlánc átveszi a Cora hét, hazai hipermarketjét. Azóta rohamtempóban zajlott a boltok átalakítása.
Átlépte az ország északi határát és Szlovákia felé terjeszkedik a székesfehérvári Laurel Kft. A bolti informatikában belföldön évek óta piacvezető cég elérte azt a pontot, amikor növekedésének eddigi dinamizmusát már csak külföldi beruházásokkal tudja fenntartani.
Szépen fejlődik a hazai kereskedelmi informatika
Közel húszéves fennállásának legjobb félévét zárta a hazai kereskedelmi szektor piacvezető informatikai vállalkozása, a székesfehérvári Laurel. A társaság árbevétele mintegy 1,5 milliárd forint volt 2012 első félévében.

REKORD! 1 nap alatt 1,3 millió tranzakció
A Laurel informatikai Cégcsoport sikeresen teljesítette Magyarország egyik legnagyobb törzsvásárlói programjának, a SuperShop Kártya saját központi informatikai rendszerének és elszámolóházának korszerűsítését.
Az ezredik bolt csatlakozott az ország egyik legnagyobb kereskedelmi-informatikai rendszeréhez. A Coop üzletlánc és a Laurel informatikai cégcsoport együttműködése 2002-ben indult és az eddig több mint 5 milliárd forint értékű beruházás eredményeként mind az ezer bolt egységes informatikai rendszert, közös cikktörzset, egységes adatbázist használ.
Az e-iratkezelés akár ötödével növelheti a hatékonyságot
Míg Nyugat-Európában 60, addig nálunk mindössze a cégek 20 százaléka használja az elektronikus iratkezelés valamilyen formáját. A megoldás terjedését előrevetíti, hogy használata akár 20 százalékkal növelheti a hatékonyságot.
Gépesített szállítólevél- és számlafeldolgozásra állt át és mutat mintát erre más vállalatoknak a jászberényi CO-OP Star Zrt. Mivel a teljes iratforgalom elektronikus csatornákra terelése még utópia, példaértékű a köztes megoldás bevezetése. Amellett, hogy gyorsabb, lényegesen pontosabb, mint a kézi adatbevitel.
A norvég Coop Norden AB két éves keretszerződést kötött 20 millió korona (670-700M Ft) értékben elektronikus
polccímke bevezetéséről a ZBD norvég partnerével a Delfi-vel. Jelenleg 14
boltban használják a rendszert, ezt kívánják bővíteni a roll out során.
Ismét elnyertük az ÉV IBM Üzleti
Partnere díjat
A Laurel Kft. 2010-ben is elnyerte az Év
Üzleti Partnere díjat az IBM Hungary Kft.-től. Az elismerő oklevelet
Szabó Ervin ügyvezető-igazgató vette át.
Boltmegújítási program keretében felépített, új Coop arculatú ABC várja a vásárlókat Vattán. A zöldmezős beruházással megvalósított Borsod-Abaúj-Zemplén megyei üzlet nyolcszázadikként csatlakozott a Coop integrált informatikai rendszeréhez.
Az eddigi évekhez hasonlóan a Mai Piac idén is átadta elismerését a szakma kiemelkedő vállalkozásainak és személyeinek.
Az ausztriai székhelyű T-Mobile is a ZBD elektronikus polccímkéit választotta a vásárlók tájékoztatására.
http://mmit.at/index.php?option=com_content&view=article&id=16&Itemid=13
Üzleti intelligencia a boltokban
![]()
A Laurel Számítástechnikai Kft. elkészítette a hazánkban is jól ismert Microsoft Dynamics Nav vállalatirányítási rendszer kifejezetten kereskedelmi cégek számára testre szabott változatát. A székesfehérvári vállalat nemcsak a hazai jogszabályokhoz igazította az ERP-megoldást, hanem e-számla és webáruház funkciókkal is kiegészítette...
Online központ a törzsvásárlói programnak
Magyarország egyik legsikeresebb törzsvásárlói programjának, a SuperShop Kártya központi informatikai rendszerének kezdte meg korszerűsítését a székesfehérvári Laurel Kft...

A hazai áruházakban informatikai forradalom zajlik, 2010-ben az egyik legnagyobb beszállító, a Laurel 2218 új kasszát telepített, emellett közel 2500 fejlesztői napot fordítottak innovációra, termékfejlesztésre - jelentette ki Bessenyei István, a Laurel ügyvezető-tulajdonosa...

A szokásoknak megfelelően idén ősszel is megrendezésre került a Progadat Szakmai Napok rendezvényünk.
Már a bevásárláskor is fizethetünk mobillal
2010. november 11-től országszerte 400 SPAR, Kaiser’s és Interspar üzlet kasszájánál elérhető a MobilFizetés szolgáltatás, így a Telenor és a T-Mobile ügyfelei ezentúl már a bevásárláskor is a mobiljukat készíthetik elő készpénz vagy bankkártya helyett.
A kereskedelmi csúcstechnológia eszközeivel üzemelteti november 5-én megnyílt új Ürömi boltját a CBA üzletlánc. A 2500 négyzetméteres üzletben digitális borász, érintőképernyős pénztárgépek és elektronikus hostess várja a vásárlókat.
Innovációs hangulat a Laurel Retail 2010 konferencián
Korszakváltás zajlik a kereskedelemben
A napi fogyasztási cikkek értékesítési volumenének 5 százalék fölötti növekedése várható jövőre � jósolták szakértők Visegrádon, a Laurel Csoport által szervezett Retail 2010 kereskedelemszakmai konferencián. A magyar háztartások átlagos fogyasztása 2015-re érheti el a spanyol, portugál vagy görög értéket, míg valódi pénzügyi stabilitás Dr. Kupa Mihály szerint csak az euró bevezetésétől remélhető.
Az UNIÓ Coop miskolci szupermarketjében a zöldségáru cikkcsoportra vezette be az elektronikus polccímke rendszert, amelyet a Laurel Kft. szállított és integrált az ÁIR kereskedelmi rendszerbe.
Az élelmiszerkereskedelmi szakma március 11-i konferenciáján mutatta be a Laurel Csoport azt a saját fejlesztésű, polcmenedzsmentet támogató szoftvert, amely segítségével felderíthetők és megelőzhetők a készlethiányok és más értékesítési anomáliák. Ezek miatt a kereskedők évente 15-17 százalék bevételtől esnek el.
2010. június 7-én ünnepélyes keretek között és nagy érdeklődés mellett sikeresen átadásra került Szolnokon, a Coop Szolnok Zrt 111-es boltjában a T-City Jövő Áruháza.
Egyre több high-tech az áruházakban
Informatikai forradalom zajlik az áruházakban, eddig soha nem látott eszközök, installációk lepik el fokozatosan az eladótereket. Önkiszolgáló kasszákkal, intelligens mérlegekkel, arcfelismerő digitális poszterekkel találkozhat a vásárló az elkövetkező időszakban - erről beszélgettek a Retail 2010 konferencia résztvevői Visegrádon.
A vásárlói asszisztens és a receptkioszk nyert a versenyen
A Coop Győr Zrt. és a Laurel közösen berendezett pannonhalmi állomását tartották a Coop Rally résztvevői a legkülönlegesebbnek. A székesfehérvári, kifejezetten kereskedelmi informatikai rendszereiről ismert Laurel Csoport a legmodernebb eszközökből vonultatott fel néhány újdonságot. Ezek a személyes bevásárló asszisztens, a borajánló kioszk és a receptkioszk rendszerek voltak. Ezek révén a rally résztvevői nemcsak élvezetesebb feladatokat oldhattak meg, de egyben megismerkedhettek az új technológiákkal és az általuk nyújtotta előnyökkel is.
Jól látom?
Ezt fogja mondani, amikor azt tapasztalja, hogy az általunk készített (optikusok által meghatározott) és fogalmazott integrált kereskedelmi rendszer segítségével, még válság idején is tud plusz bevételt generálni nyilvántartott ügyfeleiből!
![]()
Ha fogadja, most csatlakozhat azon felhasználókhoz, aki felismerték, hogy nyílhat egy új csatorna, hogy megszólítsa ügyfeleit, vendégeit és mind azokat, akik fogadják a legújabb ingyenes hirdetési lehetőséget, ami nem más, mint a bluetooth marketing!
Kereskedelemben használja a Microsoft Dynamics Nav ERP rendszerét és szeretné ennek előnyeit a vásárlók felé érvényesíteni egy weboldalon? Ehhez ajánljuk az általunk fejlesztett Integrált Web-Portált amely a Nav rendszerével teljes kommunikációra képes!
Ezen a héten újabb boltban telepítettük sikerrel a ZBD elektronikus polccímkre rendszert, ezzel már 4 bolt munkáját segítik a digitális kijelzők.
Pontos vevőtájékoztatást már csak a gépektől remélünk...
Szinte mindenki igényelné a részletesebb tájékoztatást, de senki sem gondolja, hogy ezt az eladók képesek lennének megadni – áll az áruházi informatikával foglalkozó Laurel Csoport kutatási jelentésében.
.jpg)
Elindult Magyarországon az első e-papír alapú polccímkével ellátott bolt. A CBA Cent első, mogyoródi diszkontjában 3500 teljesen grafikus, Zbd elektronikus polccímke került kihelyezésre
Sikeres volt az újgenerációs integrált kereskedelmi rendszer bevezetése. A gazdasági válság ellenére a Laurel Számítástechnikai Kft. a szerződésben előre rögzített opciós vételáron most teljes egészében visszavásárolta üzletrészét az állami fejlesztési bank tőkebefektetéseket kezelő leánycégétől.
A legutóbbi fejlesztés keretében a szövetkezetnél olyan Integrált Vállalatirányítási Rendszer bevezetésére került sor, mely biztonságos, költséghatékony megoldást ad a COOP Hungary Zrt.-vel való napi üzleti folyamatok irányítására, hosszútávú kifinomult támogatási rendszert jelent az ÁFÉSZ egységek közötti működés szervezésére.

A Laurel Számítástechnikai Kft. „ AZ ÉV ÜZLETI PARTNERE 2008” címet nyerte el a 2008 évi IBM termék forgalmazása alapján.
Az IBM a Laurel 2007. évi piaci részesedésében elért növekedését, eredményeit a '2007 - AZ ÉV ÜZLETI PARTNERE' című rangos nemzetközi díjjal ismerte el, amelyet Athénban ünnepélyes keretek között Bessenyei István ügyvezető igazgató vett át.

A Laurel a 2007 évi eredményei, üzleti sikerei elismerésenként az IBM-től megkapta a "2007 - AZ ÉV ÜZLETI PARTNERE" című rangos díjat.


Keresse
Szakértő
kollégáinkat
Tel.: +36 (22) 510-350
email: laurel









